A Minipályázatok civil bírálójaként a gyakorlatban is részt vett ebben a folyamatban, de kutatja is a témát. Miért tartja ezt ennyire fontosnak?
Azért is választottam a közösségi döntéshozatalt témának – azaz, hogy hogyan vonjunk be civileket, helyi lakosokat, sokféle generációhoz és érdeklődési körhöz tartozó embereket különböző döntésekbe –, mert azt gondolom, hogy a fenntarthatóság, a felelős gondolkodás, amiről olyan sokat beszélünk, nemcsak a természeti környezetünk, hanem a társadalom felé is fontos. Skandináviában és például a sikeres wrocławi (Lengyelország) EKF-programban a társadalmi kohézió és a közösségek összetartó ereje valóban tetten érhető. Ott a „kis örömök”, a helyi sikerek és az, hogy az emberek közösen tesznek valamiért – legyen az tánc, néphagyomány vagy környezetvédelem –, a mindennapok részei. Erős tisztelet él az emberekben a közösség iránt. Nekem a Minipályázatok kezdeményezésben az tetszett meg, hogy végre itthon is hagytuk: civil emberek, jó szándékkal és a saját szemüvegükön keresztül döntsék el, mi fontos nekik. Ez a közösségi bevonás, a társadalmi innováció alapja.
A minipályázatok keretében 1000 eurós –akkor kb. háromszázötvenezer forint – keretösszegekről döntött a civil zsűri. Hogyan nézett ki a gyakorlatban ez a közösségi döntéshozatal?
A cél az átláthatóság és az egyszerűség, játékosság volt, amelyet egy szakértői csapat dolgozott ki és tesztelt. Ezt követően az EKF‑program lebonyolítói (VEB2023 Zrt.) olyan lakosokat, civileket kerestek meg, akik nem „hivatásos” döntéshozók, de leképezik Veszprém vagy a Bakony–Balaton térség társadalmát demográfiai és életstílus szempontjából. A folyamat lényege a szubszidiaritás: a döntés ott szülessen meg, ahol a hatása érvényesül. A civil zsűritagok, akik alapvetően nem ismerték egymást, sokszor sokkal kritikusabbak és alaposabbak voltak, mint a szakértők, mert ők pontosan tudták, mire van szüksége a szomszédjuknak vagy a falujuknak. Csak olyan pályázat kapott támogatást, amelyet több zsűritag is javasolt. Azt gondolom, ez egy nagyon jó társadalmi kísérlet volt arra, hogy az egyén ne csak négyévente szavazzon valamire, hanem vegyen részt aktívabban a saját településén folyó ügyekben. Ahogy szokták mondani: fotelforradalmárság helyett itt van a valódi lehetőség a részvételre, akár zsűritagként, akár pályázóként. …
